A sorozat Las Vegas-i bűnügyi helyszínelőkről szól, akik különös (néha bizarr) ügyeket oldanak meg a tudomány segítségével. Az alkotók a sorozat kitalálása során igyekeztek elvonatkoztatni a szokásos krimi-sémáktól. A nyomozást az utcáról a laboratóriumba helyezték át abból kiindulva, hogy a tudomány segítségével olyan bűntények is megoldhatókká válnak, melyek korábban megoldhatatlannak tűntek. A sorozatbeli helyszínelők a legmodernebb technológiát alkalmazva elemzik a rendelkezésre álló bizonyítékokat (például lábnyomok, keréknyomok, ujjlenyomatok, hajszálak, vérnyomok).
A sorozat egyik sarkalatos, visszatérő eleme lett, hogy "A bizonyíték sosem hazudik!"
A sorozat rendkívül hiteles, némileg elrugaszkodik azonban a valóságtól. A használt berendezések és eljárások mindegyike létezik a valóságban, de az alkotók a legtöbb folyamatot az életben zajlónál sokkal gyorsabbnak ábrázolnak. (Egy DNS minta elemzése és összevetése az adatbázisokkal a való életben sokszor hónapokba is beletelik. Emellett a legtöbb bűntény esetében nem lehet az ügyet kizárólag tárgyi bizonyítékokra alapozni azon egyszerű oknál fogva, hogy nem minden esetben állnak ezek rendelkezésre.)
A csapat vezetője Gil Grissom (William L. Petersen), az entomológus (rovartudós).
A csapat további tagjai:
- Catherine Willows (Marg Helgenberger), az elvált családanya, korábbi sztriptíztáncosnő, a hierarchiában a második helyet foglalja el Gil Grissom mögött, specialitása a vérnyomok elemzése;
- Warrick Brown (Gary Dourdan), a gettóban nevelkedett afro-amerikai, korábbi szenvedélybeteg (sikeresen kigyógyult játékszenvedélyéből), szakértője az audiovizuális elemzésnek;
- Nick Stokes (George Eads), texasi származású, ambíciózus fiatal helyszínelő, akit a sorozat folyamán többször fenyegetnek meg fegyverrel az elkövetők (emiatt jóval érzékenyebb), erőssége a haj- és szövetanalízis;
- Sara Sidle (Jorja Fox), a munkamániás mindent-tudó, akit Gil Grissom San Fransisco-ból hívott meg a csapatba, az anyagelemzés szakértője;
- Greg Sanders (Eric Szmanda), a fura humorú, Marilyn Manson-rajongó volt laboros fiú (az 5.évadtól helyszínelő)
- dr. Al Robbins (Robert David Hall), a kórboncnok.
- rendőrségi összekötőjük Jim Brass kapitány (Paul Guilfoyle).
- Forrás: http://hu.wikipedia.org
|